Hogyan zajlik egy fókuszolás?

Miután valamennyire kirajzolódik, mi is a fókuszolás, hamar felmerül a következő kérdés: de mi történik valójában egy fókuszolás során?

Kívülről nézve talán nem sok. Valaki csendben ül, befelé figyel, néha megáll, keres például egy szót, visszatér egy testi érzethez. Belül azonban ennél jóval finomabb folyamat zajlik: lassan kapcsolatba kerülünk valamivel, ami addig talán csak homályosan, névtelenül volt jelen bennünk…és ez hozza a változást.

Gendlin a fókuszolás tanulásához hat fő mozzanatot különített el. Ezek nem merev lépések, és nem is szabályok, amelyeket hibátlanul kell követni. Inkább olyan támpontok, mint egy térkép: segítenek elindulni, de idővel a folyamat természetesebbé, belsőbbé válik.

1. Szabad tér teremtés

A fókuszolás elején megállunk egy pillanatra, és észrevesszük, mi minden van bennünk, mi kéri a figyelmünket. Gondok, érzések, feszültségek, kérdések, elintéznivalók, sok minden jelentkezhet egyszerre.

Ilyenkor finoman félretesszük a témákat. Mindent, ami jelenleg köztünk és a nyugalom között van. Ami a figyelmet kérő témák helyén marad az egy tér, ahonnan aztután egy-egy témára rá tudunk nézni. Nem teljesen benne vagyunk az adott problémában, hanem kapcsolatba tudunk kerülni vele.

2. Az átélt testi érzet (felt sense)

Ezután kiválasztódhat egy téma, egy helyzet vagy egy belső kérdés, amivel most dolgunk van. Nem gondolatban kezdjük elemezni, hanem megfigyeljük, hogyan érződik ez az egész a testünkben.

Ez az érzet először valami homályos, összetett, szavakkal nehezen megfogható belső összbenyomás. A fókuszolásban ezt nevezzük felt sense-nek: testileg átélt, szavakkal még nem megfogható jelentésnek.

3. Fogantyú keresése

Amikor ez az érzet valamennyire jelen van, várunk, hogy felbukkanjon hozzá egy szó, kép, emlék, mozdulat vagy kifejezés. Nem kitaláljuk, hanem inkább megengedjük, hogy megérkezzen.

Lehet, hogy az jön: „összeszorult”, „nehéz”, „mintha egy fal lenne”, „valami sötét”, „egy csomó”. Keressük azt a fogantyút, amivel megfogható az élmény.

4. Rezonáltatás

Ezután vissza-visszatérünk az átélt érzethez, és megnézzük: valóban ez a szó, kép, stb. fejezi ki legpontosabban. Ez rezonál az átélt érzettel? Vagy valami más?

A fókuszolás egyik finom része ez az oda-vissza figyelés. A test gyakran jelzi, ha valami találó: egy apró megkönnyebbülés, sóhaj, lazulás vagy belső „igen” jelenhet meg. Ha nem pontos, akkor tovább várunk, amíg közelebb kerülünk ahhoz, ami igazabb.

5. Kérdezés

Amikor már van valamiféle kapcsolat az érzettel, kíváncsi odaforulással akár kérdezhetünk tőle.

Például:

„Mi teszi ezt ilyen nehézzé?”
„Mi van ebben az egészben?”
„Mire lenne szüksége ennek a résznek?”
„Mit szeretne, hogy észrevegyek?”

A válasz nem mindig szavakban jön. Lehet, hogy egy kép, emlék, felismerés, testi változás vagy egyszerűen egy kis belső mozdulás érkezik. A lényeg, hogy nem erőltetjük. Inkább várjuk, hogy belülről mutatkozzon meg valami.

6. Befogadás

A folyamat végén helyet adunk annak, ami megjelent. Nem kell azonnal értelmezni, megmagyarázni.

Lehet, hogy csak egy apró enyhülés történt, vagy hogy valami világosabb lett. Lehet, hogy valami megmozdult bennünk, de még nem tudjuk pontosan, mi az. A fókuszolásban ezek a finom változások is fontosak. Ilyenkor barátságosan fogadjuk azt, ami jött, és hagyjuk, hogy legyen ideje tovább rendeződni bennünk.

Nem technika, hanem kapcsolat

Ha mindezt leírva olvassuk, a fókuszolás talán bonyolultabbnak tűnik, mint amilyen valójában. Nevek, lépések, mozzanatok követik egymást, mintha egy módszertani útmutatót olvasnánk.

A gyakorlatban azonban sokkal élőbb a folyamat. Nem arról szól, hogy jól csináljuk-e a lépéseket, hanem arról, hogy tudunk-e kíváncsian, türelmesen és ítélkezés nélkül odafordulni ahhoz, ami bennünk van.

És talán éppen ez a fókuszolás egyik legfontosabb ajándéka: újra megtanulni meghallani azt a halk, testi tudást, amely sokszor már azelőtt jelen van bennünk, hogy szavaink lennének rá.

Forrás: Eugene Gendlin fókuszolásról szóló munkái és a The International Focusing Institute anyagai alapján.